2012. január 8., vasárnap

2.fejezet - Fura hely ez a Madrid

És tádáá olvasóim itt a fejezet - ezzel jelezve is, hogy folytatom a történetet. Persze a kommenteket még mindig várom. Következő fejezet, majd a jövőhéten, ugyanis a suli miatt nem tudok annyit írni. Komikat ne felejtsétek ám el! Kíváncsi vagyok a TI véleményeitekre.
xoxo



 - Megváltoztam. Ez minden. - mondtam neki, de ő csak nézett rám mint valami szánalmas emberre, aki mentegetőzni akar.
 - 2 napja még a régi éned voltál. - vette elő a sármos tanár a telefonját, majd felém fordulva mutatta a képernyőt, ahol a Gossip Girl portál volt és épp ittas állapotban voltam egy buliban.
 - Jó akkor már rajta vagyok ügyön. Próbálok változni, ígérem. - vágtam rá.
 - Nem fog menni. Amit eddig megtudtam rólad, nekem az épp elég volt. - szólt a professzor, majd rezzenéstelen arccal kiment a szobából. Kétségbeesetten ott álltam Nem tudtam mit tegyek - mit csináljak. Az arcomról csak a jó öreg csalódás volt a leolvasható..

Másnap reggel Gossip Girl újabb gyalázó cikkeket tett közzé.

"C újra szerelmes vagy rátalált a keserűség?"- ált a honlap címoldalán korán reggel.

"Tegnap esti B által megrendezett partin feszült és szomorúságos arcot lehetett látni. Jó tanács C: Ne pasizz! - Sajnálom, ez neked nem fog menni"

 - olvastam, majd hirtelen felpattantam és kivettem a szekrényemből a hatalmas bőröndjeim, majd pakolni kezdtem. Szó szerint begyűrtem mindent, majd a fontosabb dolgokat bepakoltam a táskába. Szokáshoz hűen kicsinosítottam magamat. Hagytam egy levelet a nevelőapámnak, édesanyámnak és a bátyámnak, hogy hova is megyek, majd a levélben a barátnőimnek is üzentem.

 "Madrid-ba mentem! Pár nap múlva jövök! Kell egy kis kikapcsolódás. UI: B és S-nak is adjátok át az üzenetet. xoxo" 

- raktam a konyhai luxus pultra, majd magam után húzva a bőröndjeimet beszálltam a lift-be. Az utasszállítóban újra az idegesítő zene hallatszott. A portás segítségével beszálltam a limuzinba, majd egyből a reptérre igyekeztem.

New york-i reptéren már fel is szálltam a futball városába tartó repülőgépre, ami puszta 3 órán keresztül tartott. Kiszállva a gépből büszkén és nyugodtan jöttem lefele, ugyanis tudtam, hogy itt nem tudják ki vagyok és nem terjesztenek rólam buta és hazug pletykákat. A kisbusszal egyből a terminálba mentünk a többi utassal, majd mindenki felvette a csomagjait és mehetettünk amerre láttunk. Mindig jó voltam taxi fogásban - ugyanis, ha az Upper East Side-on élsz, ott meg kell tanulnod ellopni a másik elől a sárga furgonokat. Bőröndjeimet berakták a csomagtartóba, majd egyből lefoglalt szállodába mentünk. Madrid utcán végig haladva mindenhol temérdek embereket lehetett látni, minden fajtában. Ez nem volt újdonság, hiszen ilyen New York is. Pár perc utazással már le is fékezett a sofőr, majd segítség nélkül kiemelte a bőröndjeimet.
 - Segítek bevinni, ha akarja. - mutatott a kedves spanyol férfi a bőröndökre. Ugyan a férfin minden egyes mozdulásán, kinézetén és beszédén látni lehetett, hogy ide valósi, de még is tökéletesen beszélte az angolt.
 - Nem köszönöm, megtudom oldani. - utasítottam vissza az ajánlatát a férfinak, mire ő biccentett egyet és el is hajtott a kocsijával. Nagy nehezen becipeltem a bőröndöket a luxus helyiségbe, majd már szó szerint oda estem a pulthoz.
 - Hola! Foglaltam itt egy szobát, Cassandra Banes néven. - lihegtem el, mire a rózsaszín ingben, mély dekoltázzsal rendelkező hölgy furán nézett rám - ez azt jelentette, hogy fogalma sincs miről beszélek vagy csak nem érti.
 - Habitacíon. - vágtam rá, ami spanyolul jelentette, hogy szoba. Ugyan nem beszélek folyékonyan spanyolul, de valahol majd csak boldogulok. A hölgy oda adta nekem a kulcsokat, majd felmentem a megfelelő szobába. Ahogyan benyitottam egyből a gyönyörű Real madridi stadion ütközött a szemeim közé - talán, ha magasabb lenne az épület még be is lehetne látni a stadionba, de a közelben lévő épületeknek a magassága nem hallatta meg egyáltalán. Ledobtam a cuccait, majd gyors átöltözéssel is mentem keresni egy közeli buli helyet.

Hosszabb magassarkús séta után végre ráakadtam egy bár féleségre. Épp próbáltam volna bejutni az ajtón, amikor egy biztonsági őr megállított.
 - Sajnálom, ide csak személyre szóló meghívóval lehet bejönni. - állított meg a két szekrény széles kopasz férfi.
 - Kérem engedjen be. Már annyit sétáltam ideáig. - könyörögtem neki.
 - Nem lehet. - rázta a fejét.
 - Csak szépen besurranok és kész. Észre se veszi. - poénkodott, mire a férfi mögül egy erős mély hang szólalt meg.
 - Velem van! - mondta magabiztosan a kopasz férfi angolul, aki kicsit sem tűnt se angolnak, sem spanyolnak. A férfi megmentésével könnyen beengedtek, majd egymás mellé leültünk a bárpulthoz.
 - 2 martini lesz! - szólt a csaposnak az ismeretlen. - Karim Benzema vagyok! - fordult felém, majd a férfi be is mutatkozott udvariasan.
 - Cassandra Banes. - fogtunk kezet mosolygósan. - Köszönöm, hogy behoztál.
 - Igazán nincs mit. - nyílt továbbra is szélesre a szája.
 - Jól sejtem, hogy az a Karim Benzema, aki a Real Madrid csapatban játszik? - kérdezősködtem, ugyanis hihetetlen ismerősnek tűnt már az elején, mire a férfi csak bólogatott egyet.
 - Eléggé töröd az angol! - mondtam, majd egy kis lökést adtam neki, hogy nyögje már ki milyen származású.
 - Francia vagyok! - lépett közelebb hozzám a focista, majd túlságosan is rámenősen viselkedett. A férfi elkezdett közeledni felém, de ő egyáltalán nem nézte ezt jó szemmel. Mi vagyok én? Egyszerű prédának látszom? Akkor ez eléggé elszúrta.
 - Hé' - hé'! Okosan. Én nem vagyok valami könnyen megdönthető nőcske. - álltam fel kissé dühösen.
 - Sajnálom! - mentegetőzött a francia.
 - Sajnálhatod is. - majd elrohantam semmivel sem törődve - szó szerint.

Másnap reggel a szállodai szobámban arra keltem fel, hogy valaki viharosan kopog vagy már szó szerint üti az ajtót. Álmosan, kómásan és rosszul kimásztam az ágyból.
 - Te mit keresel itt? - lepődtem meg Karim Benzema láttán. A francia egyből beviharzott a luxus lakosztályba - kérdezés nélkül -, majd leheveredett egy kanapéra.
 - Cassandra Banes! - vette elő a lány táskájából az iratait. - Születési hely: New York, USA. - nézett furán. - Mit keresel itt?
 - Talán eljöttem. - próbáltam elővenni régi középiskolás énem. Oda léptem elé - úgy, hogy az egyik combja az én combjaim között volt -, majd kivettem a kezei közül a cuccait, majd mérgesen ráförmedtem.
 - Hogyan kerültek ezek hozzád?
 - Tegnap a buliban ott hagytad a pulton. - állt fel a kopasz férfi, majd pontosan megállt előttem. Lassan és gyengéden végig simította az egyik úját a jobb kezemen. Egészen fentről lefele. Beborsoztam, mintha ezer éve ismerném őt és most teljes mértékben megkívántam. Valahogyan próbáltam kerülni vele a szemkontaktust - több - kevesebb sikerrel.
 - Meghívhatnálak egy rendes randira, ha már tegnap olyan bunkó voltál velem? - nézett le rám, ugyanis 2O cm magasság volt közöttük.
Nem tudtam dönteni percekig. Látszott rajtam, hogy a nem válasz fog ki jönni, de még is rábólintottam.
 - Akkor elvihetlek valahová? - mosolygott rá a Real Madrid játékos. Rábólintottam, hiszen normális találkozástól nem dől össze a világ. Gyorsan elrohantam rendbe szedni magam, majd gyorsan fel is öltöztem - fura módon tényleg gyors voltam.
 - Indulhatunk! - raktam bele a táskámba a telefonom. Bezártam a szobám ajtaját, majd egy más társaságában le is indultunk a lifttel. Az idegesítő zene persze most sem volt elmaradhatatlan ebből a liftből sem.
 - Komolyan ezt hallod jövet-menet közben? - húzta a száját a labdarúgó. Én egy fintorral bólogattam egyet, majd kisétálva a szállodából egyből a fekete terepautójához mentünk.
 - Én vezetek! - torpantam meg, amikor megláttam a csodajárgányt.
 - Azt se tudod hova megyünk. - nevetett. - Felejtsd el! - majd kinyitotta nekem az anyós ülés felőli ajtót és egyre jobban fokozottan rossz hangulattal beszálltam.
 - Hova megyünk? - kérdeztem tőle, kivételesen kedvesen és aranyos, de persze a jó öreg "majd meglátod" választ adta. Mivel kiugrani és kockáztatni az életem nem voltam hajlandó, így kénytelen voltam maradni a hátsómon a kocsiban. Karim a városnak egy olyan helyére vitt, ahol tele volt kertes házakkal és pár helyen elszórva panel házak. Ő behajtott egy jó pár hektáros területre, majd a garázs előtt le is parkolt.
 - Kié ez a ház? - nyitottam ki az ajtót, mire lassan kiszálltam.
 - Az enyém! - mondta magabiztosan. Az övé? Ez vicc? Hatalmas ház - hatalmas kert. Gyönyörű volt, mint valami palota már. Bementünk a lakásba, ahol újra szebbnél szebb helyek tárultak elém. Gyönyörű lakás volt. Ahhoz képest, hogy férfi még rend is volt itt, persze ebben csalódtam is.
 - Jó napot Mr. Benzema! - köszönt egy idősebb hölgy neki, aki a házvezető nő volt. - És Mrs. Benzema!
 - Mi? Én? Nem, dehogy. Csak egy ismerősöm. Bár elég durva lenne azt mondani, hogy barátom, mert kevesebb, mint 24 órája ismerem. - mentegetőztem, mire a hölgy csak egy fejbiccentést tett. Hirtelen valaki a derekam fogta meg gyengéden és simogatni kezdett. Tudtam ki az, de valahogy mégsem akartam, hogy befejezze. A romantikus perceink Benzema telefon csipogása szakította félbe. Előhúzta a zsebéből, majd magában olvasta.
 - Meg van a mai randink helye! Elmegyünk a délután 3 órakor kezdődő meccsemre..